Szomorú és vidám vagyok egyaránt,
mert félek attól ami velem történik mostanság.
Félek mert te mindíg itt jársz a fejemben,
nélküled unalmas minden amit eddig szerettem.

Szemedbe nézni, olyan mint egy szép álom,
mint a csillagok melyek ragyognak az égtájon.
Érezni csókodat, olyan mint ha magasban szállnék,
mert hiszem, hogy az élet egy szép ajándék.

De csak azóta érzek így, mióta megismertelek,
olyan jó amikor hozám bújsz hogy érezhetlek.
Érzem ahogy lágyan símitod testem,
ahogy számra a puszit töled kapom.

Olyan boldog vagyok, hogy itt vagy nekem,
de annyira fáj ide bent, én ezt nem értem.
Miért kell szomorúnak lennem ha mosolyodat látom,
mi történik velem, hisz ez valóság, vagy csak egy gyönyörű álom?
Sajnos igen ez az én álmom...

Nehéz félelemben élni, egy szóra várni,
és nehéz hevesen verő szívvel valaki elé állni.
Félni, hogy a válasz talán nem fog tetszeni,
azt mondani Szeretlek és ezt viszont nem hallani.